SZÖRÉNYI PINCÉSZET TÖRTÉNETE
1973
A Szörényi Pincészet alapjait szeretett nagymamám, Zóbel Emília rakta le, 1973 októberében. Pesti Mama régóta vágyott egy balatonhoz közeli telekre és beteljesületlen álma volt a szőlőtermesztés, borászkodás. Egy zord és ködös őszi napon a sors vezérelte őt a Felsőörs/Balatonalmádi Öreghegy dűlőjére, ahol sikerült megvásárolnia a Pincészethez tartozó terület első részét, a felső vendégházunk és szőlőterületünk alapjait. Aznap olyan sűrű volt a köd, hogy telek bejáráskor a csodálatos panorámából gyakorlatilag semmit nem lehetett látni, ezért vagyunk mi a család, és a borfogyasztó közönség részéről mindannyian végtelenül hálásak neki (és Karcsikának, aki elkísérte), hogy bízva a megérzéseiben, és az eladók szavában, úgy vágott bele az ügyletbe, hogy a lenyűgöző kilátásnak és a szőlőterület különleges elhelyezkedésének nyomát sem lehetett látni.
1973 - 1987
A telek északi sarkában elhelyezkedő vendégházat a családtagok saját kezűleg építették meg, szomszédunk Mihály segítségével. Az első szőlők ültetése 1974-ben kezdődött kb. 700m2-es területen fehér és kékszőlők telepítésével vegyesen, aminek eredménye először 1979-ben volt kóstolható. A nagyrészt Olaszrizling és Szürkebarát házasításából készült első borunk 1980-ban palackoztuk, a dugót viasszal zártuk, amelyet édesapám pecsétgyűrűjén lévő családi címer díszített. Ezidőtájt a feldolgozás és a borok tárolása anyai ági nagymamám törökbálinti pincéjében történt. 1983-ban a felsőörsi ház és a szőlőterület a közös családi tulajdonból átkerült édesapám birtokába, aki a kezdetektől fogva szívén viselte a szőlészet és borászat ügyét.
1987 -1997
1987-ben a terület hozzávetőlegesen az ötszörösére bővült, amikor édesapám megvásárolta a mellettünk lévő kb.6000m2-es gazos, műveletlen területet, egy omladozó présházzal és pincével. A terület rendezése után további szőlőtelepítések történtek kordon rendszerben, több mint 1100 oltványt, illetve alma, kajszi, őszibarack, cseresznye, meggy, birs, körte és fügefa cserjéket ültettünk. A rossz állapotban lévő présház felújításra került, a balaton környékén méltán híres vöröskő használatával, amely ma a pincészet szívét-lelkét képezi. A feldolgozáshoz a présházzal együtt “megörökölt” 500L-es tradicionális prést használjuk a mai napig, a prés körül pedig bormúzeumot alakítottunk ki.
1997 - 2009
Édesapám évről-évre mélyebben esett szerelembe a borral és a borászattal, folyamatosan fejlesztette a pincét és a technológiát. A felső vendégházunk a 2000-es évek elején bővítéssel egybekötött felújításon esett át, a borospince kapacitását pedig a kétszeresére növeltük. A régi fahordóinkat fokozatosan inox tartályokra cseréltük, de a családi címerrel díszített 10L-es fahordók az ékkövei maradtak az első pinceszintnek, amelyek az édesapám által készített tokaji és balatoni aszúkat rejtik. 1997-től 2001-ig idősebb Szörényi Csaba szakmailag is továbbképezte magát, először borkedvelő majd haladó pohárnok minősítést szerzett, a tanulmányok végén pedig borbírálói vizsgát tett a Magyar Borok házában.
2009 - 2017
Jómagam, ifj. Szörényi Csaba, 1976-os születésű vagyok, a fiatalságom szabadidejének nagy részét balatonon töltöttem, a szőlőtőkék között nőttem fel, a szakma alapjait édesapámtól tanultam. A borászattal és borszeretettel kapcsolatos igazi áttörés az életemben 30 éves korom körül kezdődött, egyre több időt és energiát kezdtem fordítani a szőlővel és borral kapcsolatos tevékenységekre. 2009-től kezdve több borismereti képzésen vettem részt az akkori Dionysos borházban, ahol életre szóló élményekkel és barátokkal gazdagodtam. Miután a borok ismeretének és kóstolásának csodálatos világában járatos lettem, 2015-ben borász képesítést szereztem a Soós István Borászati Szakiskolában.
2017 -
A borász pályafutásom kezdetétől a fiatalságomat meghatározó sportok és szenvedélyek (ejtőernyőzés, bázisugrás) lassan a háttérbe szorultak, de hobbi szinten továbbra is jelen vannak az életemben. Édesapámtól átvéve a stafétát, 2017-től (amely az első saját évjáratom volt) családom és barátaim segítségével az én irányításom alatt fejlődik tovább a szőlészet és borászat. 2020-tól egy új szenvedélyemnek is hódolok, a felsőörsi területen nevelt gyümölcsök párlatát magánfőzőként igyekszem tökéletesíteni, szigorúan családi és baráti körben történő fogyasztásra készítek különleges minőségű pálinkákat. A felsőörsi birtok minden évben nagyszabású családi és baráti eseményeknek ad otthont.